Tóth József 1951. szeptember 21. – 2018. június 1. Tardona polgármestere 1994-2009.

Kedves Olvasó!

Méltóbb megemlékezési időpontot nem is találhattam volna az összetartozás napjánál. Ez az a nap, mely bár szomorú időpontot jelöl Magyarország történetében, mégis a magyarság felemelkedését jelzi. Amikor szétszabdalt nemzetünk határok és nyelvek elválasztó vonala ellenére is összetartozó nemzetként éli meg mindennapjait.

Sajnos ezen a napon kell búcsúznunk egy nagyszerű embertől, akinek faluja összetartozása volt minden tettének mozgatórugója. Úgy érzem, hogy méltó megemlékezést az tud írni, aki megélte vele ezeket a harcokat, ezért felkértem Pál-Kutas Dénesnét ennek a búcsúzónak a megírására.

Egy szívdobbanás az élet, s ennyi a halál is...

Szeretettel és mély tisztelettel búcsúzunk egy rendkívüli embertől, Tóth Józseftől, Tardona volt polgármesterétől, honismereti körének vezetőjétől, a tardonai Jókai Emlékszoba és Tájház megálmodójától. 

 "A falut Tardonának hítták", ahol élt egy ember, egy olyan ember, aki méltóan képviselte elődei emberségét, s beírta magát szülőföldje történetébe, s az őt ismerők és szeretők életébe.

A világ, amiben volt szerencsénk vele munkálkodni egy közösség életén, már rég eltűnt, ma már csak történelem, de nekünk akkor az ifjúságunk, a tettrekészségünk, az akkori jelenünk, amely hordozója volt egy lehetséges jövőnek. A várt jövő eljött, s ő minden területen - amihez hozzáfogott - megállta a helyét. Diákként, KISZ vezetőként összefogta a falu ifjúságát, s ekkoriban elkezdte a honismereti munkát, ami végigkísérte egész életét. Később politikai pályafutása idején sem "szállt el", mint sokan hasonló helyzetben, hanem mindvégig a közösségért, szeretett falujáért való tenni vágyás határozta meg cselekedeteit. Sokszor sokan bántották, mert nem értették meg vagy irigyelték, de ő ezen mindig felül tudott emelkedni. Tettei, cselekedetei, emberi tartása, sajátos modora, akár tetszik, akár nem, egyéni és meghatározó volt, amivel számolniuk kellett barátainak, felebarátainak és a többieknek is. Élete sohasem volt öncélú, hanem mindig magasabb rétegeket - a falut, ahol élt – érintő. Szeretete szülőfaluja iránt, az itt élő emberek felé határozta meg őt. A küzdés, magáért, az egyénekért és a közösség boldogulásáért, volt az élete.

Küzdelmes éveit immár felváltotta az örökkévalóság végtelen nyugalma, munkája azonban eredményes volt, s még sokáig beszél a jövő nemzedékének népéhez való hűséges kitartásáról. A jelenben még sok olyan feladat vár ránk, amivel az ő terveinek megvalósításán dolgozunk mi ma élő tardonaiak.

Kedves Olvasó, ki ezt a visszaemlékezést olvasod, lépj be a tájházunkba és megtapasztalod Jókai jelenléte mellett annak a tardonai embernek a jelenlétét, akinek fontos volt emléket hagyni az elődökről, s lényeges volt megtalálni ehhez az embercsoportokat, akiknek szíve hasonlóan az övéhez Tardonáért dobog. Menj végig a Kazincbarcika felé vezető úton, s jusson eszedbe, hogy élt e faluban egy olyan ember, aki tudta hűséges kitartással céljaink elérhetőek. Menj ki a temetőkertbe, s Csányi Béni emléke mellett immár az övével is találkozhatsz. Róla beszélve elmondjuk, élete példa arra, hogy megértsük, a személyes érintettség, az élet és embertársaink előidézte nehéz helyzetek megerősítenek, elszánttá tesznek.

Őszinte részvétünk kedves családjának.

Pál-Kutas Dénesné

Egy korábbi cikk róla: https://napkeletnepe.hu/2018/01/17/toth-jozsef-4/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.