2010.04.30. 10:44
Hogyan írjuk Tardonát?
Ilyen táj a Bükk hegységnek az a része, amely Lillafüred-Ózd-Kazincbarcika háromszögében terül el. Azaza dehogy terül, hiszen dombok, sziklatömbök és a völgyben meghúzódó települések jellemzik inkább a környéket, amelyet csillogó ékszerként díszit a Lázbérci tó.
Mikor erre járok, nem mulasztom el felkeresni öreg barátomat, akinek ha tornácos házáról körbepillant a környező hegyekre, rögtön igazat ad nekem: csak irigyelni lehet azt aki itt élhet. Géza bácsi: ő nem nyugdíjas, hanem "nyugalmazott" bányász - hiszen testi-lelki nyugalmat lelt Tardonán, ahol immár két évtizede él. Szíves vendéglátó az öreg, ha egyszerre többen is összejövünk, remek beszélgetésekkel telik az idő. Történetet történet követ, mindnek van magva, tanulsága; no meg egy kis túlzásért, kerekítésért sem kell a szomszédba menni, ha egy-egy ilyen alkonyattáji "tornácbajnokságot" rendezünk az adomákból. Legutóbbi alkalommal is házigazdánk vitte el a pálmát a következő történtettel:
- Nekem már a térképről is kedves volt e táj - kezdte Géza bácsi - hiszen csak a falvak nevére pillantva is kedve kerekedik az embernek: Szilvás, Dédes, Mályinka, Barcika - minha egy ádventi süteményekkel rakott asztalt leltároznánk, amelyet a Mindenható terített meg, szeretetből az erre járóknak. Magatok is láthatjátok, ha kelő időben jöttök erre, még a fehér porcukor sem hiányzik a dombok tetejéről.
- Szép, szép - vetettük közbe - de hát hogy illik e sorba a te falvad neve: Tardona, ahol végül is letelepedtél?
- Hát ecsém, annak külön története van. Komolyan akarjátok, hogy elmeséljem, úgy amint azt a régi öregektől hallottam? Hát, akkor füleljetek:
Mint minden igaz történet, ez is Mátyás királynál kezdődik, akiről tudnivaló, hogy igen szeretett vadászni. Ha csak tehette, otthagyta az udvart királynéstől, követestől együtt és néhány napra, egy-egy hétre elkalandozott pár hű kisérőjével. De most nem tehette igazán, mert a királyné és udvara is véle jött, ugyan nem az erdős-barlangos Bükkbe, de annak pereméig; a diósgyúri várban megszállván. A király is innen kapott "kimenőt" nejétől, hogy legényeivel hajnaltól estig űzze a vadakat.
Így ment ez az elején, a vadászok hajnalban mentek, estére megtértek. Királyuknak nagyon nem volt ínyére ez a szoros ellenőrzés, és ahogy az már előtte is megesett néhányszor, egyik este hiába várta az olasz hitves, csak nem tért haza. Még másnap reggel is csak a hírét várták. De az se jött. Így telt el az egész nap. Vívódott is a királyné, mitévő legyen: aggodalmának vagy mérgének engedjen? Végül úgy döntött, nem maga megy ura után, hanem két kedves udvarhölgyét donna Máriát és donna Annát menesztette néhány legény kíséretével: derítse ki az igazságot, hol időzik a király?
A legények, a két szép hölggyel elindulván, nemsokára elérték a völgyet, ahol a mi falunk fekszik. Megtalálták a vadászokat, hiszen az esti órán már messziről meglátták a felvert sátrak mellett lobogó tüzet. De ha nem is látták volna, a fülük akkor is odavezette volna őket: a hangos nótázás és a mulatozás strófái távolra szaladtak, túl a tisztáson, az erdők felé.
Nem volt itt semmi baj, sem baleset, sem ármány, hacsak nem tekintjük annak azon néhány tüzes szemű leánynak pillantását, akikkel a király kedvére múlatta az időt a vedpecsenye és a boros tömlők igazán meghitt társaságában.
Mindkét csapat meghökkent a másikat meglátván, de Mátyásnak most is helyén volt az esze: gyorsan magához ültette a keresésére indultakat és jó szóval, borral, étekkel nem csak ültette, hanem maga mellé is állította őket. Így történt, hogy a frissen érkezettek is gyorsan utolérték a jó hangulatot és hamar elszaladt az éjszaka.
Csak a királynéra nem godnolt közülük senki. Aki másnap reggel félrelökvén a büszkeségét, dühösen maga indult az igazság nyomába. Neki sem a társaság megtalálása jelentett gondot; sokkal inkább az, amit ott megtapasztalt. Dühe egyszerre nyillalt a királyra és a két udvarhölgyére, akik őt elárulván megfeledkeztek kötelességükről.
Azt tudjuk, hogy Mátyásnak néhány nap múltán megbocsátott, hiszen mi mást tehetett volna? Arról viszont kevesebbet beszéltek a krónikák, ami a két hűtlen donnával történt.
"Ti, akik cserbenhagytatok, akik nem átallottatok ittragadni a mulatozókkal és ki tudja még mit nem csináltatok az éj sötétjében, maradjatok itt végleg - kitiltalak benneteket az udvarból. Ez lesz a büntetésetek, és hogy nappal is megismerjenek benneteket legényeitek, akikkel az éjjel levet szűrtetek, összeadlak vélük titeket férjjé-feleséggé. És, hogy a többi udvarhölgynek is intő példa legyen az esetetek: bár ti itt maradtok, szép hajkoronátokat emlékeztetőül magammal viszem. "
Ezzel intett a borbélyának, aki szempillantás alatt le is nyisszantotta a két donna dús hajzatát.
Az esküvő is hamar megtörtént, hiszen a mulatozás kellékeiből még maradt ahhoz való és a két donna sem bánkódott nagyon, hiszen hirtelen jött kérőik igen szemrevaló legények voltak.
Le is telepedtek itt, ahogy a királyné verdikt mondta, hajuk is hamar megnőtt, és utóbb már boldogok is voltak.
- No, hát ennyi - szólt Géza bácsi -, ezért lett a hely neve Tar donna, azaz Tardona.
Ámlva hallgattuk e sohasem ismert történetet, csak az én jegyeztem meg félve:
- No de Géza bácsi, azok a taljánok a donnát két "n"-nel írják-mondják, a maga faluja nevében csak egy van!
- Ejnye ecsém, de szőrszálhasogató lettél! De hát erre is megvan a magyarázat:
- Egy év, két év, talán három is eltelt már az ifjú házasokkal boldogságban, de azután donna Máriának egyre jobban kezdett hiányozni Itália, ahonnan elszármazott. Addig regélt, duruzsolt, hízelgett urának, amíg egyszer felkerekedtek, hogy meglátogassák a rokonokat a napsütötte taljánföldön. Elindultak, megérkeztek, ottragadtak. A magyar férj jó lovas, jó vadász és vitéz katona volt - neki is megtetszett a kapitányi cím, amivel a pármai herceg kitüntette.
Így aztán hiába várták vissza őket az addigra mind népesebbre gyarapodó tardonaiak. Végül lemondtak róluk és akkor döntöttek úgy: ha csak egy donna maradt a faluban, akkor nincs joguk továbbra is a két "n"-re.
Így azóta eggyel írják a falu nevét.
- No persze, ha nem hiszitek, járjatok utána, fejezte be a történetet Géza bátyánk.
Szólj hozzá!
Címkék: turizmus jellemző templom természet gyűjtés bükk hagyomány kazincbarcika mátyás király tardona
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.