A kenderfeldolgozás a szövéssel és az egyéb felhasználással folytatódott. A lányok, asszonyok egész télen fontak, márciustól pünkösdig pedig szőttek. Szinte minden asszony és leány tudott szőni, és ha a legény leánynézőbe ment, a legelső kérdése választottjához az volt, tud-e szőni? Ha az anya el akarta utasítani a kérőt, csak azt felelte, hogy a leány még nem tud szőni.

Feldolgozási módok:
Szövés - fonás: A szövés és a fonás az emberiség egyik legrégibb technikai gyakorlata.
Két vagy több fonalrendszer kereszteződésével jön létre a szövet. A sima szövés mellett szedettes mintájú szőtteseket is készítettek, melyek szálszámolással készültek, igen nagy ügyességet, mesterségbeli gyakorlatot kívántak

Szőttesek díszítésére különféle technikákat alkalmaztak: festés, hímzés, gyöngyhímzés, horgolás, riselés.

Festés: A fonalakat, vagy szőtteseket növényi festékekkel díszítették, vagy festették meg. (Ezt egy későbbi cikkben mutatom be.)

Hímzés: A hímzés egy speciális díszítővarrás, amelynek során különféle alapanyagok felületét (pl. vászon, szövet, bőr, stb.) tűbe fűzött fonál segítségével, a varrás módszerével készült mintával vagy motívummal látják el, ékesítik. A varrás során az anyagot oda-vissza át kell szúrni, és az így vezetett fonal adja a mintát az alapanyag felületén. A szálak és a hímzés szélének eldolgozása a munkadarab hátoldalán történik. Tardonán használt hímzéstechnikák: írásos, láncvarrás, szálán varrott, kereszt szemes, lapos hímzés, töltött hímzés.

Gyöngyhímzés: A gyöngyhímzés, más néven  gyöngyvarrásnál az alkotó apró gyöngyöket varrt a ruhájára, vagy a cipőit díszítette, Ennek megfelelően a hímzés többfajta alapanyagra készülhetett.

Horgolás: A horgolás egy hurkolós technika, a különböző hurkok variálásával alakítják ki a kész mintát. A technika neve a készítéséhez használt horgas végű tűtől számazik. A horgolás eszköze egyetlen kampós végű, acélból, fából, csontból vagy műanyagból készült horgolótű, mellyel a szemeknek nevezett, folyamatosan képzett hurkokat készítjük. A horgolásnak nagyrészt valamilyen más kézimunka-technikát utánoz, például a kötést, a vert csipkét stb. A minták a különböző hurkok variálásával jönnek létre.

Riselés: A riselés technikáját ma már nem tanítják, és egyre kevesebben vannak, akik ezt a "kismesterséget" űzik. Szálkihúzó technikának is nevezik. A szövetet helyenként megbontják, a függőleges szálak egy részét eltávolítják, a kereszszálak variálásával hozzák létre a mintát.

Foltvarrás: A foltvarrás (foltmozaik) története valószínűleg a szövés feltalálásának idejére esik. A szükség, a szegénység hozta létre, amely során praktikus darabokat készítettek a megszőtt anyagdarabokból. Az első foltvarró asszonyok valószínűleg az elhasználódott vásznakat próbálták segítségével ismét használhatóvá tenni. Később már díszítésként is alkalmazták ezt a technikát. Különböző mintákat és elnevezéseket találtak ki, amelyeket tovább adtak más tájak asszonyainak is. A foltminták lehetnek egymást érők, illetve alkalmazhatóak csak díszítésként. A foltmozaik készítésénél egymást érik a foltok, és eközben jönnek létre az alkotások, pl. takarók, terítők. A foltok szintén különbözhettek színben, és anyagban (pl. bőr, szövet, selyem, stb).

A fonalak egyéb felhasználása a kötés, makramé, csomózási technikák alkalmazása. Ezekkel a technikákkal különböző használati tárgyakat készítettek.

Kötés: A kötés szintén egy hurkolási technika, melyet már nem díszítésként, hanem önálló kelmekészítési eljárásként alkalmaztak. A kötött kelmék közös jellemzője – akár kézi kötéssel, akár gépi kötéssel állítják is elő azokat –, hogy hurok formára hajlított fonal(ak)ból kialakított szemekből állnak. Az egymás melletti és egymás fölötti szemek összekapcsolódásából alakul ki az összefüggő kelme. A kézi kötést ma általában két, egyik végén gömb alakban végződő (kelme lecsúszását akadályozza meg), másik végén hegyes, pálca alakú tűvel végzik. (Az arabok ún. kötőkeretet használtak. A keretek kör- vagy négyszögletes alakúak voltak és fából vagy csontból készült, egyenlő távolságokban elhelyezett peckek voltak rajtuk. Minél vékonyabbak voltak a peckek és minél közelebb voltak egymáshoz, annál finomabb kelmét készíthettek rajtuk.) A kötött kelmék szerkezeti adottságaiknál fogva általában viszonylag lazább szerkezetűek, ezért igen hajlékonyak, puhák, hossz- és keresztirányban nyúlékonyak, rugalmasak, sok levegőt zárnak magukba és ezért jó hőszigetelők.

Makramé, vagy csomózási technikák: A makramé egy csomózási technika. Makramézáshoz elsősorban olyan fonalakat, zsinórokat használnak, melyek elég erősek, nem bolyhosak, s a szálak könnyen csúsznak egymáson. Ilyenek a pamutfonalak, hímzőfonalak, viaszolt szálak, de szép dolgokat lehet készíteni kenderzsinórból, selyemszálból.

És mellyek azok, amelyek ezekkel a technikákkal készülhetnek?

Használati tárgyak:
kötelek, hálók, ruházati szövetek, övek, szalagok, díszek, ékszerek...

Lakberendezési tárgyak: Terítők, virágfüggők, faliképek...

És meg kell említeni az ünnepek kellékeit is:
lakodalomnál: vőfélykendők, terítők, kötények, kötők, törlők, törölközők, ajándéktárgyak
keresztelőnél: keszkenő, pólya, úrasztali terítőm, fejterítő
temetésnél: szemfedő, koporsó díszítők
 

Megjegyzés: a képeken látható remekművek saját gyűjtésből származnak!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.