2010.08.24. 09:21
Megélhetés... kender feldolgozása 1.
Elvetik, kinyövik, megmossák, potyolják, fésülik, cibálják és aztán sodorják. Mi az?
Már a homfoglalás előtt lehetett elődeinknek valamiféle vászonneműje, hiszen a kender, csepű, orsó, tiló elnevezés bolgár-török eredetű. A magyar len szó már szlávból származik. A feldolgozással kapcsolatos szavaink gereben, guzsaly, motolla, cséve, eszteváta (szövőszék) és annak részei: borda, nyüst is a szláv nyelvekből kerültek hozzánk.
A kender igen rövid idő alatt beérik. Március végén, április elején vetették eső után, jó sűrűn, hogy hosszú, vékony szálú legyen. Egy-egy család annyi kendert. lent vetett, amennyit egy év alatt fel tudott dolgozni. A falvak határában, általában közel a településhez, jelölték ki a lehető legjobb minőségű földet, a kender vetési területének. Ezek kb. 50-150 négszögölse kenderföldek is lehettek. (Ennek az emlékét őrzik a ma is oly gyakran előforduló kenderföldek nevek.) A föld megmunkálása,többszöri szántása, trágyázása és a kender korai elvetése a férfi feladata volt.
A kender betakarításig nem sok munkát adott, mert olyan sűrűn vetették, hogy minden gyomot agyonnyomott. A virágos kender nyűvésére augusztusban került sor, a magvaséra szeptemberben. Néhány napig szárították, majd árokban, holt vízben, patakban az egymás fölé rakott kévéket megáztatják. Tardonán jellegzetesen ásott gödrökben ázott a kender (kenderáztató - mocsolya). (Nagymamám gyermekkoromban sokszor mondta, ne menjek bizonyos helyekre, mert ott egykor kenderáztató volt, könnyen elsülyedhetek a laza föld miatt. Ezeket az áztatóhelyeket idővel betemették, vagy a természet hódította vissza és töltötte föl őket.) Kővel, sárral nyomatták le, esetleg lekötötték, és annyi ideig hagyták ott, amíg megfelelően megpuhult. Az áztatóhely vízmagassága szerint két, három, négy, esetleg több réteget is raktak egymásra, majd a teljes áztatni való kórómennyiségre kellő vastagon szalmát szórtak, erre pedig a víz medréből sarat, a parton kiásott gyeptéglát, nagyobb köveket, esetleg fatuskókat raktak. Ez a terhelés biztosította a víz alatt tartást és egyenletes áztatást. A puhulás függött a szár vastagságától, az időjárástól, a víz hőfokától is.
A kiszedett kévéket lemossák és megszárítják. A megszáradt kendert durvábban megtörik a törővel, majd finomabbra megtilolják a tilolóval. A kenderkórók törésére szolgál a törőszék is. Ez egy fahasáb, amiben keresztben vagy hosszirányban egy vályús, öblös mélyedést képeztek ki. Ebbe beletartva a kenderkórók maroknyi kis nyalábját, egy ütőszerszámmal (leginkább sulyokkal) addig ütik, törik, míg csak a megroppant pozdorja ki nem hullik a rostszálak közül. Ezeknek a feladata volt, hogy a kender fás részét a pozdorját összetörje, és a felhasználható szárakat megpuhítsa.
A további tisztítást deszkába vert szegek segítségével, az úgynevezett gerebennel történt, melynek különböző változatai és módszerei voltak.
A fonásra teljesen előkészített szöszt összekötve elrakták, és csak a kinti munkák befejezésekor, késő ősszel vették újra elő.
A fonás legrégibb eszköze a guzsaly, melyet ritkábban a hónuk alá fogtak, többnyire talpára ültek, máshol (ez jellemző Tardonára is) lábat készítettek neki és segítségével maguk mellé a földre állították. A rúd felső részére kötik a szöszt, melyből bal kézzel eresztve és állandóan nyálazva sodorják a szálat, míg a jobb kézzel egyenletesen az orsóra tekerik. Később megjelennek a rokkák, melyet nálunk kerekesguzsalynak is hívtak.
A guzsalyok között nagyon sok faragott, gazdagon díszített példány is található, amit a legény ajándékozott a "szeretőjének". A fonás nem csak munka, hanem szórakozási lehetőség is volt, mert mellette nyugodtan lehetett beszélgetni. Külön fonót tartottak az eladó lányoknak. Az idő vidáman beszélgetéssel telt, főleg amikor már a legények is megérkeztek. Nótáztak és játszottak is a fonóban, sőt olykor az egyes fonók meglátogattak más fonóhelyeket is. Sokan a fonóban ismerték meg jövendőbelijüket is.
A kész fonalat egyágú kézi, vagy négyágú hajtható motollán tekerték fel, mellyel mérték is a fonal hosszát, így mindig tudták, hogy az elkészült fonalból mennyi vászon szőhető. A tél végén ismét közös munka következett, a fonalmosás. A lugzóban először hamus lúgban főzték ki, majd alaposan kimosták otthon, vagy a patak jeges vizében. A facsarásban a férfiak is segédkeztek éppen úgy, mint a hazaszállításban. A tornácokon, kerítéseken száradtak a fonalak, melyeket gombolyagokba tekertek, és tároltak, amíg el nem érkezett a kora tavaszi szövés ideje.
Egy kis emlékeztető kviz...
2 komment
Címkék: kender hagyomány megélhetés foglalkozás fonó fonás falutörténelem tardona szövés guzsaly tilo
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
timpanon 2013.12.19. 04:04:48
KenderBeton Szociális Szövetkezet.
Stonethings@gmail.com
