A településen élő nép átmenetet képez. Magán viseli a palócság és a barkóság jellegzetes vonásait, sajátos színezetet adva annak. Lajos Árpád neves népzene és hagyománykutató (akinek sírhelye Dédestapolcsányban található) úgy találta, 1965-ben, de ez mind a mai napig fennáll, hogy az itt élő nép nem szívesen vállalja a barkó megnevezést. Elhallgatja, restelkedik miatta.

Kik a palócok?
Erre a kérdésre a mai napig nem lehet egyértelmű választ adni. A palóc szó eredete, története sem tisztázott. A palóc név etimológiájának terjedelmes irodalma van.

A palócok eredete, etnikai származására 4 lehetséges válasz van:
1. A palócok a kabarok utódai
2. A palóc népcsoport magja polovec-kun eredetű
3. Avar, székely, kazár töredékek leszármazottai
4. Az ősmagyarok egyik törzsét alkották. Ezt az állítást arra alapozzák, hogy a palóc nyelvben az ősmagyar nyelv és a kódexek korából a legtöbb régiség bukkan fel.

"A palóc név a magyarban szláv eredetű, de nyelvünkben több néptől is kerülhetett. ... A palócság északi határát nyelvileg a tótság jelzi. ..."

E terület népe főként református vallásával különül el a Bükk mögött élő palócságtól. A palóc népnyleve leginkább tájnyelvi sajátoságok a jellemzők. A nyelvterület erősen tagolt hangtani, alaktani, sőt szókészlet szempontjából is.

A nyelvtudósok hirdetik is, hogy az ősmagyarok nyelvéből a palócok őriztek meg legtöbb emléket. Az ország más vidékein lakó magyarság, különösen a kultúrával megáldott Dunántúlnak nyelve csinosodva csiszolódott, a Mátra, Bükk körül elszigetelt magyarság azonban a maga eredetiségében őrizhette nyelvét. Gyűjtögetés közben a palóc falvakban sokszor zavarba lehet jönni, mert bizony sok szót nem is értünk meg, mintha idegen kifejezések lennének, úgy kell azokat külön megmagyaráztatni.

Nyelvi sajátosságai:

A palócság körében az a és á magánhangzók ejtésében a köznyelvi a a köznyelvi á-hoz közelít; a köznyelvi á pedig a köznyelvi a-hoz illetve az ó-hoz. Tehát az egyiket jóval nyíltabban, a másikat pedig sokkal zártabban ejti a palóc ember, mint ahogy a köznyelvet beszélő teszi. Az ajakkerekítés nélküli a-zás a középkorból örökölt hangállapot.

A palóc nyelvjárásban a változó tövű szavak e-je alanyi esetben is legtöbbször e: tehen, szeker, vereb, keves, nehez. A hosszú, nyílt e-nek é-vé válása a középkor vége táján ment végbe, de egyes palóc nyelvjárásokban mindmáig megmaradt. Előfordul ezen a vidéken az í-zés is: szegíny, ídes. Az é hang esetében előfordul, hogy egyszer a köznyelvinél nyíltabban, máskor pedig zártabban ejtik, ennek következménye, hogy nem mindig tudják megkülönböztetni az e magánhangzót az é-től, s ez a helyesírásban mutatkozik is: kezetől, eppen, feketellett, tehen, level.

A palóc gyakran hanyag a kiejtésben, elhagyja a szóvégi ragokat: fáé, házho, abbó.

Néhány példa:
Nagyon sok nép jött össze - Nagyon sok nëp gyött össze.
Amit a szülei mond megfogadja. - Amit a szülei mond meffogaggya.
veje - veji, vejë
titeket - tiktëkët
édesanyáméknál - édsanyämni, édësányämni
meglátja - mëllássa
borsó - bossó
seprő - sëprű
megyek - mennek
Megyek mamáékhoz aludni - Mennek mamäni häni.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.