Már a népvándorlás idején lakott hely volt. A település környékén ugyanis Legányi Ferenc régész neolit cseréptöredékeket, obszidián pengéket és csiszolt kőbaltákat talált.

Okleveleink először - mint a dédesi várjobbágyok birtokát - 1240-ben említik. A "Turduna" néven említett település valószínűleg a közeli dédesi vár tartozéka volt. Később IV. Béla, György fia Miklós gömöri ispánnak adta. Ekkor készült az a bizonyos oklevél, melyben először szerepel a falu neve és a település határának leírása, amely egészen Szentlélekig, a pálos-kolostorig terjedt. Eger eleste után adóját a törököknek Hatvanba fizette. A XIV. században a dédesi várral együtt a Palóczi család kezébe került. A következő évszázad a gyakori tulajdonos váltások kora. Főbb birtokosok a Szathmáryak, a Szentimreiek, a Csányiak.

A Tardona körüli erdőség mindig kedvenc tanyahelye volt a remetéknek. Egyik határjáró oklevelünkből értesülünk, hogy a remeték már 1240 táján laktak a Hetényen, ahol később István nándor (1281-1314) a magyar remeteszerzetesek, a pálosok részére alapított kolostort. Ez a híres szentléleki zárda.

A Rákóczi-szabadságharcot követően a reformátusok 1732-ben a régi helyén új fatemplomot építettek, 1775-ben tűz ütött ki és leégett. 1786-1789 között sikerült felépíteni a ma is álló kőtemplomot. A Bükk lábánál fekvő, egykor vadregényes környezetben elhelyezkedő falu ma az egyik legjelentősebb Jókai-emlékhelyek közé tartozik. Jókai Mór a szabadságharc bukása után a feltételezett megtorlások elől itt keresett és talált menedéket addig, míg felesége Laborfalvi Róza nem szerzett számára menlevelet. 1849 augusztusától decemberéig itt, a Csányi családnál rejtőzött Jókai Mór. "Holtomig emlékezetes marad számomra e szép vidék, hol nyártól télig néztem, hogy rövidülnek a napok és a remények" - írta Jókai. Itt szerzett élményeit dolgozta föl Az elátkozott család (1858) című regényében, és Rácz Endre, tardonai református lelkészről mintázta A barátfalvi lévita (1898) címszereplőjét.
A Jókai-háznak nevezett épületben kapott helyet a nagy mesemondó emlékszobája, tájházzal és a Bükki Nemzeti Park állandó kiállításával együtt.

A község társadalmi szerkezetében a XX. századig nyomon követhetők a nagycsaládok. A férfilakosság főleg ölfavágással kereste kenyerét, akik a szomszédos hegységbe is átjártak dolgozni. Az asszonyok ősi foglalkozása a házi kendervászon-készítés. A település mai lélekszáma 1190 fő.

Nyelvhasználatukra az észak-keleti a jellemző, illetve itt a palóc nyelvjárás peremterüleétn az úgynevezett barkó vidéken ismert hangzás, főleg a keleti palóc. (csëbër, mëffog, szeker, bëgre).

A helybeliek felhasználva az erdő adta lehetőséget, gombát és gyógynövényt gyűjtöttek, gyűjtenek. A lankás táj alkalmas a szőlőtermesztésre. Bél Mátyás is megemlékezik a községben előállított borról. Az erdőművelést sokat otthagyták, amikor 1900-as években Herbolyán – a falutól – 15 km-re – megnyílt a bánya. Kisvonat szállította az embereket reggel – délben – este. (Sajnos a kisvasutat a bányával együtt elsodorta a fejlődés).

Tardonán a 19-20. században egy vízimalom állt a helybeliek rendelkezésére, sajnos ma már ez is csak a gondolatainkban élő emlék. Pár évvel ezelőtt meg lehetett volna menteni, de sajnos mára már elbontották.