Lanor 2010.03.18. 20:14

Köszöntő

Van a borsodi Bükkben egy kis falu. Tardona a neve. Sokaknak semmit nem mond ez a név, de az itt lakó népnek ez az otthona, s büszke rá, hiszen nem kisebb embert rejtegettek ők veszedelmes időkben a házaikban, templomukban, fáik lombkoronái között vagy a mángorló alatt, mint Jókai Mórt, akit 1849-ben a hatalom üldözött. Ez a nép hálás Jókainak, aki megörökítette műveiben, barátaival való beszélgetéseiben ezt a csendes rejteket.

Amíg Tardona létezik, hálával tartozik Istennek, hogy elődökül becsületes, palóc embereket adott, akik segítették a rászorulót. 

Egy biztos: Jókai emlékezete az egykori falusiaknak és pár lelkes honismeretisnek köszönhetően napjainkban is él, és reménység szerint élni fog.

Reményeim szerint ez az oldal összegyűti azokat az anyagokat, melyek talán segítséget nyújtanak az ide látogatónak községünk megismerésében, s talán megszeretetésében.

 Segítséget szeretne nyújtani a tévhitek tisztázásában, és továbbvinni azt a célt, mely szerint a mai világban is van hely ilyen kis közösségeknek. (Szerk.)


 

"Ez volt rendesen kóborlásaim végcélja. ... Lábam alatt, az előtérben, a bükkfák koronáiból alkotott sötétség, s ahol ez végződik, egy mosolygó zug, közepén a kis Tardona füstölgő kéményű elszórt házikóival, körülvéve sárguló szőlőkertek kockáitól, zöld vetések csíkjaitól tarkálló dombokkal, melyek fölött a Bükkött folytató kormos zöld hegyek emelkednek elő. ..."

Jókai Mór (1825-1904)

A bejegyzés trackback címe:

https://tardona.blog.hu/api/trackback/id/tr561850656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása