"Elmúlt, mint száz más pillanat,
De mi tudjuk: mégis múlhatatlan,
Mert szívek őrzik, nem szavak."
Nagy László

A faluban a református egyház megjelenésétől működött iskola, s a nép nevelése és oktatása is a református lelkész feladta volt.

A tanító, vagy ahogyan ekkor nevezték “Mester”, vagy “Oskola Mester” már 1767-ben volt a faluban. Hogy korábban volt-e, nem találni rá bizonyítékot. Ebben az időben kezdték bejegyezni a megkereszteltek keresztapját, keresztanyját. Keresztapának a lelkészen kívül leggyakrabban a tanítót hívták. Ezért lehet figyelemmel kísérni az iskolai tanító változásokat.

Az iskola létére utalnak egy a Tiszáninneni Ev. Ref. Egyházkerlet 1898-ban, az egyházkerületeket felmérő kérdőívre adott válaszok, melyet az akkor 81 esztendős tardonai lelkész Rácz Endre válaszolt meg szűkszavúan.

A következő fontosabb iskolatörténeti dokumentum 1920-ra datálódik, amikor a községi iskola építéséről tartottak rendkívüli képviselőtestületi közgyűlést.
Felhívták a figyelmet az akkori községi iskola elhanyagolt voltára, mely a rombadőlés előtt állt, emiatt a községi iskolába járó gyerekeknek is az egyházi iskolába kell járnia.
A tatarozást egy évvel elhalasztják.

1929. A képviselőtestületi határozat kimondja, hogy a rombadőt községi iskolát, tanítói lakást és mellékhelyiségeit újjáépítteti, valamint az iskolának szükségszerű berendezéseiről is gondoskodik, és annak költségeit vállalja.
Az 1940-es években épült a községi iskola, nevelőlakással. A talajviszonyok miatt azonba az új épület hamarosan megcsúszott, majd a világháború idején találat érte, ezért életveszélyessé nyilvánították.

A településnek a II. világháború előtt két iskolája volt: egy községi és egy református felekezeti. 1950-ben a bekövetkezett politikai változások miatt az iskolák állami tulajdonba kerültek. Ekkor készül egy teljes állapotát leíró jegyzőkönyv.

A református iskola: “Az iskola és a tanítói lakás hossza 30 méter, szélessége 7,2 méter, magassága 4 méer. Az épületben van egy iskolai előszoba, egy szertár, egy tanterem. A tanítói lakás részei egy előszoba, ét szoba, egy konyha, kamra. Az épület homokkőből épült, habarccsal vakolt, fehérre meszelt. … A tetőzet palával fedett. Az épületben három téglából épített kémény van. Az épületet vaskályhávk fűtik. A világítás petróleummal történik.

Az iskolaterem hajópadlós, padlásos. Az előszoba, a szertár cementlapokkal van kirakva.

Az iskola telke a Jókai Mór utca 1. szám alatt fekszik. Két oldalon út határolja. Délről Boros András kertje a szomszéd, délnyugatról pedig a községi iskola telke.
A községi iskola: Az iskola és a tanítói lakás hossza 18 méter, szélessége 12 méter, magassága délen 4 méter, északon 5 méter. Az épületben van egy iskolai előszoba, egy tanterem. A tanítói lakás része: egy előszoba, két szoba, egy konyha, egy kapmra, egy padlásfeljáró, s egy pince. Az épület puhakőből készült, habarccsal vakolt, sárgára meszelt. A tetőzet palával fedett.

Az iskola telke a Jókai Mór utca 2. szám alatt fekszik.”
A leltárt készítette: Hubay Barna ig. tanító. (1950)

Tanító fizetése:
1. Minden különös kenyeres gazda 1 véka búzát ad.
2. Szántás ősszel 1 köböl, tavasszal is 1 köböl alá, magáé lesz a mag.
3. Mustot akinek szőlője van két öreg itze, akinek nincs, 2 garas
4. Minden gazda egy disznó..., ha azt nem, 2 garast. Rétecskét is adott a falu kettőt. Fát adnak 8 szekér fát.

A gyermekektől való fizetés:
1. egy gyermektől első tanulásának kezdetétől fogva míg olvas akármilyen könyvet, esztendeig 16 polturát, kivált ha ír is.
2. A Deolinistától és CS...ától 20 poltúrát.
3. Conjugistáktól és Gramatistáktól ha lennánek 30 polturát.
Minden leánytól 1 forint.
Ezen kívül Sabathali minden gyermektől 1 véka zab, 1 szekér fa és 1 csirke.
 


A 60-as években megépült a másik iskola, 4 tanteremmel. A 80-as évekig itt folyt a 8 évfolyam nevelése, váltott műszakban. A héten délelőtt 1-4, délután 5-8, majd B héten fordítva jártak a gyerekek iskolába. A szolgálati lakást a régi községi iskola épületében és egy családi házban alakították ki a Rákóczi úton. A régi egyházi iskola épületében pedig megalakult a Jókai emlékszoba és tájház, állandó kiállításával.
 

Az 1980-as években megszünt a katonaság, s az egykori tiszti lakások egyik emeletén alakítottak ki az alsó tagozatos tantermeket, illetve ide kerültek az új szolgálati lakások is. Az óvodai a mai napig itt működik.
Ekkor az intézmény szépen fejlődött. Az olajkályhákat felváltotta a központi fűtés, a 4 tanterem napközivel, konyhával, könyvtárral bővült. Bitumenes kézilabdapálya váltotta fel a sóderrel leszórt udvart, tágas, gondozott udvaron lazíthatnak a diákok és tanárok az órák közötti szünetekben, és a tanítás után. Az akkori diákmozgalom fő mozgató rugója a kisdobos és úttőrő közösségek voltak, s aktív diákélet folyt az iskola falai között.
 

Az 1990-es évek elején az iskola felvette az itt bújdosó nagy író nevét.
 

2005-ben a 4 régi „nagy” tantermet falakkal megfelezték az iskolában,így minden évfolyam visszakerült az 1960 táján épült főépületbe, ahol  8 miniteremben folyt a tanítás. Sajnos mindez tiszavirág életűnek bizonyult, a kevés gyermeklétszám és az elvándorlás miatt. Az iskola fenntartásáért megpróbálkoztak a társulással,  de sajnos 2007 június 30-án végleg bezár a tardonai Jókai Mór Általános Iskola!
Jelenleg a gyerekeket a dédestapolcsányi és a kazincbarcikai Polláck Mihály Általános iskola neveli. A gyermekek élete folyamatos utazás, már nem érzik otthonuknak Tardonát. Nem beszélve az üresen tátongó tantermekről, az omladozó falakról a bezárt ajtók mögött.


Igazgatók:
(sajnos nem teljes, kutatás tárgyát képezi!)
1767-73 Pap István
1773-85 Kosta András
1787-88 Kalas István
1788 - Nagy Sámuel

1950-es évek: Hubay Barna
1960-as évek: Ungváry László (61-64 között biztos!)
- 79 Mihály István
1979 - 82 Lőrincz Zoltánné
1982-től bezárásig Lovas Albert

A bejegyzés trackback címe:

https://tardona.blog.hu/api/trackback/id/tr762459943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.