2012.07.11. 20:56
Niklai Ádám : Pannóniától Borsodig
Szigorúbb ez a táj,
s igazabb.
Homlokodon, Borsod, nem ó-multat idéző
képzelet tűnő színei sejlenek:
szürke koromszemcsék felhőiben hull el a perc
a jövőért.
Itt, ha esik, bizony nagy a sár még:
nem issza fel feledékeny, sárga homok.
Óriás teknőidben
siető gumicsizmák dagasztják
földed nagy kenyerekké: héjuk beton, belük érc.
Dombjaidon nem antik istenlányok tánca libeg:
acélcsontú
traverzek
lépte alatt
döndül e föld:
vállukon hordják szerte a fényt.
Barna e föld, mint a teremtő kéz és életet osztó:
tenyeréből esznek a csillék - vasbegyű galambok.
Kohók izzó torka nyakalja az éjek aszúját
s felcseperednek az ifjú-erős falak is
gondos gondjaik szárnya alatt.
Tavad nem Balaton: nem kéklő ámulat. Úgy
szűkül a Hámori-tó a bozontos hegyek között,
mint amikor a hűs-józan tekintet hunyorít,
hogy a művet a mércéhez igazítsa.
Húsz éve élek itt.
Töprengéseim kései szeltek utat nekem.
Otthonra találtam, s már bennem is él e vidék:
gondja enyém és súlyosléptű szülöttei járnak előttem.
Tétova ifjúságom sápadt sárgarezéből
és e valóságot mérő ónból ötvözött
bronzveretű sisakot tudatomra e tájék,
e kor, ez a rend s e humánum.
Megőrzöm hitem én már benned, borsodi táj,
felfénylő szemsugaramba fürösztve -
s dolgos jobbodat el nem engedem immár.
Kazincbarcika, 1960. december 26.
Forrás: Merényi József: Szülőföldünk, Észak-Magyarország I. Tankönyvkiadó, Bp. 1980.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.