Szigorúbb ez a táj,
s igazabb.
Homlokodon, Borsod, nem ó-multat idéző
képzelet tűnő színei sejlenek:
szürke koromszemcsék felhőiben hull el a perc
a jövőért.

Itt, ha esik, bizony nagy a sár még:
nem issza fel feledékeny, sárga homok.
Óriás teknőidben
siető gumicsizmák dagasztják
földed nagy kenyerekké: héjuk beton, belük érc.

Dombjaidon nem antik istenlányok tánca libeg:
acélcsontú
traverzek
lépte alatt
döndül e föld:
vállukon hordják szerte a fényt.

Barna e föld, mint a teremtő kéz és életet osztó:
tenyeréből esznek a csillék - vasbegyű galambok.
Kohók izzó torka nyakalja az éjek aszúját
s felcseperednek az ifjú-erős falak is
gondos gondjaik szárnya alatt.
Tavad nem Balaton: nem kéklő ámulat. Úgy
szűkül a Hámori-tó a bozontos hegyek között,
mint amikor a hűs-józan tekintet hunyorít,
hogy a művet a mércéhez igazítsa.

Húsz éve élek itt.
Töprengéseim kései szeltek utat nekem.
Otthonra találtam, s már bennem is él e vidék:
gondja enyém és súlyosléptű szülöttei járnak előttem.

Tétova ifjúságom sápadt sárgarezéből
és e valóságot mérő ónból ötvözött 
bronzveretű sisakot tudatomra e tájék,
e kor, ez a rend s e humánum.

Megőrzöm hitem én már benned, borsodi táj,
felfénylő szemsugaramba fürösztve - 
s dolgos jobbodat el nem engedem immár.

Kazincbarcika, 1960. december 26.

Forrás: Merényi József: Szülőföldünk, Észak-Magyarország I. Tankönyvkiadó, Bp. 1980.

A bejegyzés trackback címe:

https://tardona.blog.hu/api/trackback/id/tr254646468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása