Nem tudom ki hogy van vele, időnként nosztalgiázom. Ma este is nézegettem a Google térképet, és mindig elgondolkodom miatta. A mai napig, a térkép nézeten láthatóak a kisvasút sineinek a nyomvonala. Mind a Tardona - Kazincbarcika szakasz, mind pedig a Miskolc (Lillafüredi) erdei vasúté. A Papírgyár-Farkasgödör- Örvénykő szárnyvonal Tardonáig történő meghosszabbítását még 1997-98-ban tervezték. Sajnos a terveket a Bükki Nemzeti Park keresztülhúzta. Mindkét vonal végállomás épülete áll még, az hogy mindezek milyen állapotban vannak, az egy másik kérdés felvetését teszi szükségessé.

Különlegessé lehetne tenni a Jókai emléktúrát is, hiszen az egyik állomása éppen Farkasgödör. Elgondolkodtató lehetőség!

Rá vagyunk utalva, hogy 36 km-ert utazzunk Miskolcra, sokan pedig nem is tudják, hogy valójában milyen közel vagyunk a városhoz. Már csak hab a tortán, hogy sok miskolci sem tudja, hol van Tardona.

A kisvasút hálózat nem csak egy hatalmas turisztikai, de komoly munkahelyteremtő lehetőség is. Nem a vasúton dolgozókra gondolok, hanem azokra, akik talán ezt a lehetőséget kihasználva járnának munkába. Sajnos mindez csak álom egyenlőre, és be kell érnünk, a túrázás adta lehetőséggel. 

Tudom, hogy fontos a természetvédelem, de véleményem szerint, csak ésszerű keretek között, hiszen akkor tudunk értékelni valamit, ha számunkra is értékes. Sajnos a környéken látható ésszerűtlen fakitermelés nem erősíti a természet iránti elkötelezettséget a környéken élőkkel szemben.

Cikkek a kisvasútról:

Utazás a mahócai szárnyvonalon

Mahóca - Farkasgödör képek (2004.)

Lepke a kisvasút útjában... - Természetbarát híradó 1998 

Egy másik cikk:

Tardona kisvasútra vár - Népszabadság • Tudósítónktól • 2005. augusztus 26. 

A Bükk-fennsík alatt, Bánkúttól 18 kilométerre fekvő Tardonán egyre többen próbálkoznak a turizmus fellendítésével. Ahhoz, hogy a települést be lehessen vonni az idegenforgalomba, öt-hat kilométeres új sínpályával kellene bővíteni a lillafüredi erdei vasút hálózatát.

A községi önkormányzatnak az erdei vasút hálózatának kiterjesztésére vonatkozó első pályázatát a Bükki Nemzeti Park (BNP) szakemberei elutasították, mondván, a nyomvonal hátrányosan érintené a fokozottan védett hegyi fehérlepke életterét. A bíróság ezt másképpen ítélte meg, ám a kedvező döntés óta sem történt előrelépés az ügyben.

- Községünk szép természeti környezetben fekszik, amit a hazai befektetők mellett már a külföldiek is felismertek. Tardonát máig Jókai Mór neve fémjelzi, aki az 1848-49-es szabadságharc után itt talált menedéket egészen addig, amíg felesége meg nem szerezte a menlevelet az írónak. A faluban töltött öt-hat hónap alatt húsznál is több festményt készített, amelyek ma Komáromban láthatók. Emlékére hoztuk létre a Jókai-házat, amely szép látogatottságnak örvend - nyilatkozta Tóth József polgármester.

Egyetlen múzeum azonban kevés a látogatók megnyeréséhez, ezért kísérelték meg a jó forgalmú, elérhető közelségben húzódó kisvasúthoz történő csatlakozást. Az évekkel ezelőtt tervezett 60-70 millió forintos költség Tóth József szerint most 100 millióra nőne. A pénzt a térségi önkormányzatok - a tervezett nyomvonal területének kezelőjével, az Északerdő Rt.-vel együtt - adhatnák össze, kiegészítve a pályázati összegekkel.

A lillafüredi erdei vasutat üzemeltető Északerdő Rt. vezérigazgatója, Cserép János a több éve húzódó ügyről a következőket mondta:

- A Papírgyár-Farkasgödör- Örvénykő szárnyvonal Tardonáig történő meghosszabbítását 1997-98-ban terveztük. A vonzerőt a táj szépsége jelentette volna, az üzemeltető így az utaslétszám jelentős emelkedésével számolt. A BNP a tervet nem hagyta jóvá, a bírósági határozatig eltelt időben pedig az építési feltételek jelentősen megváltoztak.

A kilencvenes évek végétől a szárnyvonalon sorozatos sínlopások történtek, melyeket a rendőrség a tettenérések ellenére nem tudott felderíteni. Jelenleg úgy gondolják, a szárnyvonal Mahócáig üzemeltethető, a Mahóca-Farkasgödör közti rész még megmaradt sínjeit pedig felbontják. Az alapépítményt ugyanakkor fenntartják, és a feltételek kedvező változása ese- tén újra előkerülhet az elkészített terv.

Makrai Zoltán vállalkozó mintegy tíz évvel ezelőtt a horgásztatást és vendéglátást célozta meg. A kezelésében álló, a falu végén található 1,8 hektáros tó különösen a Kazincbarcika környéki horgászok kedvelt helye. A forgalomra nem panaszkodhat, de szerinte több horgász is jöhetne ide.

Külföldiek is érdeklődnek a község iránt. Vásároltak már házat hollandok, a napokban pedig egy amerikai ingatlanügyére kerül pont.

A fővárosban élő Nagy Sándor is töltött néhány napot a hegyek között feleségével, és megtekintette az értékesítésre kínált lakóházakat.

- Évente két-három hétre érdemes elhagyni a nyüzsgő fővárost, az ilyen kikapcsolódáshoz pedig Tardonát ideális helynek találom. Lehet, már a közeljövőben itt lesz az ideiglenes lakóhelyem - mesélt terveiről, ám véleménye szerint az itteni idilli állapotokat kár lenne elrontani a turisták számának növelésével. 

A megépülő kisvasút nem csak Tardonának, hanem a környező településeknek is fellendülést jelentene a turisztika terén. Miskolc megközelíthetőbbé válna, mind turisztikai, mind munkavállalási szempontból, ami ráférne erre a vidékre. - szerk.

A bejegyzés trackback címe:

https://tardona.blog.hu/api/trackback/id/tr612998890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása